A harmadik látomás három nappal később érkezett.
Mira már nem próbálta előidézni.
Éppen az ablakot nyitotta ki, amikor a huzat megmozdította az állvány mellett lógó vörös festékes rongyot.
Egyetlen pillanatra bíbor kendőnek látta.
A következőben Tamar már egy keskeny utcán állt.
Besötétedett. A házak falmélyedéseiben mécsesek égtek, a távolból kutyák ugatása és emberi beszéd foszlányai hallatszottak. Natan mellette ment, és többször is hátranézett.
– Valaki követ bennünket – mondta halkan.
– Biztos vagy benne?
– Már a második utcában is láttam ugyanazt a férfit.
Amikor a kapuhoz értek, Tamar elővette a bíbor kendőt, és egy kiálló kampóra akasztotta.
Natan azonnal levette.
– Ma inkább ne tegyük ki.
– Várják a jelet.
– Éppen ezért nem kellene kiakasztani.
Tamar visszavette tőle.
– Ha annyira félni kezdünk attól, hogy megtalálnak bennünket, hogy többé nem merünk jelet adni egymásnak, hamarosan mi sem találjuk meg egymást.
Natan kelletlenül elengedte a kendőt.
Az udvarban már többen ültek.
Jesua egy alacsony kőfalnak támaszkodott, és egy darab kenyeret mártott olívaolajba. Amikor Tamar és Natan beléptek, felnézett.
– Úgy látom, megint összevesztetek a kendőn.
Natan megállt.
– Honnan tudod?
– Tamar arcáról.
Tamar tiltakozni készült, de az udvarban ülők felnevettek.
Jesua intett nekik.
– Üljetek le. A kendő nélkületek is képes a kapun maradni.
Aznap este egy fiatal férfi kérdezett tőle.
– Mit kell tennem ahhoz, hogy Isten elfogadjon?
Jesua letette a kenyeret.
– Miért gondolod, hogy még nem fogadott el?
– Mert hibázom.
– Én is hibázom.
Az udvar elcsendesedett.
A fiatal férfi meglepetten nézett rá.
– Te?
– Sokszor.
– De te Jesua vagy.
Jesua elmosolyodott.
– Ez valóban megnehezíti a helyzetemet.
Néhányan nevettek.
Jesua azonban hamarosan komolyabb hangon folytatta.
– Ha azt hiszed, hogy előbb tökéletessé kell válnod ahhoz, hogy Isten szeretetére méltó légy, egész életedet azzal töltheted, hogy menekülsz önmagad elől. Miért ne kezdhetnéd ott, ahol éppen vagy?
Egy idősebb férfi közbeszólt.
– Az embernek mégis meg kell változnia.
– Ha valóban változni akar.
– És ha rossz úton jár?
– Akkor megtapasztalja, hová vezet az az út.
– Nem kell megmenteni?
Jesua néhány pillanatig hallgatott.
– A szeretet nem mindig ment meg. Néha egyszerűen ott marad melletted, amíg te magad felismered, merre akarsz továbbmenni.
Tamar csendben figyelte.
Jesua nem úgy tanított, mint aki kész válaszokat osztogat. Inkább megnyitott valamit az emberekben, majd hagyta, hogy maguk találják meg benne azt, ami igaz számukra.
A kapun hirtelen erős kopogás hallatszott.
A beszélgetés megszakadt.
Natan azonnal felállt.
– Mondtam, hogy figyelnek bennünket.
Jesua nyugodtan maradt a helyén.
Újabb kopogás érkezett.
Natan odament a kapuhoz, de mielőtt kinyitotta volna, Jesuára nézett.
– Menj hátra. Ha érted jöttek, lesz időd elmenni.
– Miért menjek?
– Mert meg akarlak védeni.
– Tudom.
– Akkor legalább egyszer segíts nekem ebben.
Jesua odalépett hozzá.
– A szeretet nem azt jelenti, hogy bezárjuk azt, akit félünk elveszíteni.
Natan arca megfeszült.
– Könnyű ezt mondanod.
Jesua tekintete elkomolyodott.
– Egyáltalán nem könnyű.
Ezután maga nyitotta ki a kaput.
Egy középkorú férfi állt odakint.
Sem fegyver, sem kíséret nem volt nála. Csak zavartan nézett be.
– A vörös kendőt láttam.
Tamar előrelépett.
– Ismersz valakit közülünk?
A férfi megrázta a fejét.
– Nem. Azt mondták, ahol ilyen kendőt látok, ott olyan embereket találok, akiktől lehet kérdezni.
Jesua félreállt az útból.
– Akkor jó helyen jársz.
A férfi belépett.
Natan becsukta mögötte a kaput, majd keserűen felnevetett.
– Egyszer még beleőszülök miattad.
Jesua megveregette a vállát.
– Legalább lesz mit bölcsességnek nézni rajtad.
A feszültség lassan feloldódott.
Később, amikor már mindenki elment, Jesua egyedül állt a kapunál.
Megérintette a bíbor kendőt.
Tamar odalépett hozzá.
– Fontos neked?
– A kendő?
– Igen.
Jesua végighúzta ujját az anyagon.
– Addig fontos, amíg emlékeztet benneteket arra, hogy nem vagytok egyedül. Ha egyszer önmagában válik szentté, elveszíti azt, amit eredetileg jelentett.
– És mit jelent?
Jesua Tamarra nézett.
– Azt, hogy vannak emberek, akik készek emlékezni arra, kik valójában.
Tamar mellkasában különös melegség jelent meg.
Egy másik hely emléke villant fel előtte.
Tien.
Kék pántok.
Egy régen elsüllyedt világ.
Jesua észrevette, hogy elsápad.
– Mit láttál?
– Kéket.
Jesua tekintete megváltozott.
– Tudom.
Tamar megmerevedett.
– Honnan tudod?
Jesua egy darabig hallgatott.
– Sokkal régebb óta járunk együtt, mint ameddig az emberi emlékezet visszaér.
A látomás megszakadt.
Mira a műterem padlóján ült.
András mellette térdelt.
– Mira, hallasz engem?
– Igen.
– Mi történt?
Mira felnézett a festményre.
A vörös vonal alatt most már nemcsak a kéz látszott. Egy keskeny bíbor kendő körvonala is megjelent.
Mira szeme megtelt könnyel.
– Tienre emlékezett.
– Ki?
– Tamar.
András csendben maradt.
Mira ekkor értette meg, hogy ez a történet nem Jesuával kezdődött.
Csak hozzá vezetett tovább.
