Ó, ha csillag volnék fenn az éjszakában,
fényt gyújtanék csendben az éj ablakában.
Az ég hozzám hajolna, titkait mesélné,
s minden bánatos szívet hajnalig kísérnék.
A Hold rám mosolyogna ezüstös szemével,
a szél üzenne nékem halk zenével.
Fényem puha kendőként hullna lenn a földre,
hogy aki elfáradt már, megpihenjen benne.
Ha sírna lent egy lélek, hozzá lehajolnék,
sötét egén egy apró reménysugár volnék.
A bánat ajtajánál szelíden megállnék,
és egy maréknyi fénnyel új holnapot kínálnék.
Ó, ha csillag volnék, csak azt kérném az égtől,
megóvhassalak téged minden sötétségtől.
S mikor a hajnal végül aranykaput tárna,
fényem ott maradna még a szívedbe zárva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése