Lélek Szerelem /lélekvers/

Szívem lángra gyúl, mikor rád gondolok,

Vágyak tengerén hajózom, könnyedén szólok.

Te vagy az éjben a csillagfény, titokzatos szenvedély,

Mely elhozza nekem az illatod, az igazi szerelmet,

Mi több, mint szelíd mindennapok meséje.

Benned él a tűz, mely lágyan éget, s felébreszt,

Álmok közt szőtt szövet, hol a csend beszél és a vágy fest.

Lelkem szárnyán lebeg a szó, mit csak a szíved ért meg,

Suttog a szél, hogy nélküled a világ csak üres színpad, tétlen.

Érezd meg, hogy szeretlek, e szó túlontúl kevés,

Veled a világ végtelen, s szemedben én elveszek.

Szerelem, te vagy a fény, szívemben lüktető vér.

Engedd, hogy elragadjon az érzés, mi örökre összeköt,

Most, lelkünk már régen összefort.

Szenvedélyes tánc

Lobog a haj, mint fényözön száll,

ajkunk édes csókban egymásra talál.

Perzsel a vágy, mint láng a szíven,

ölelésed rabja lettem hirtelen.

Testünk beszél, ahol szavak nincsenek,

bőrünk alatt táncot járnak az érzelmek.

Karod, mint lánc, fogva tart, vezet,

s én elmerülök benned, mint esőcseppek a tengerben.

Szikrák gyúlnak, minden érintés,

egy villanásnyi, örök égés.

Te vagy a Hold, én a csillagfény,

együtt ragyogunk, mint az éjszakai fény.

Sóhajból fonunk égő álmokat,

a vágy szaggat szét minden falakat.

Míg hajnal eljő, és a percek peregnek,

mi táncunkkal perzseljük tovább a szenvedélyeket.

Kell egy Láng

Kell egy láng, kell valami,

Ami lüktet, ösztönzően hat.

Kell, hogy égjen bennem,

Életet, reményt adjon nékem.

Kell a tűz, a szenvedély,

Enélkül nincs élet, s remény.

Legyen az igaz szerelem,

Mint ereimben lüktető fény.

Kell egy csók, mely izzó,

Mi a testemben szétáradó,

Mint lágyan simogató szellő,

Mi szívemet dobogtató érzéki erő.

Kell, hogy érezzem, élek!

Szeressenek e létben.

Kell, hogy szeressenek,

Hogy boldogan létezhessek.