A fehér jelenlét

Hófehér galamb méltósággal van jelen.

Tollazata tiszta fehérség,

szárnyai Ég emlékezetét hordozzák,

létezése szelíd, alázata természetes.

Jelenléte körül a tér átrendeződik,

a fény finomabban ér földet,

mozdulatok lassabban születnek,

valami a helyére simul.

Szemében halvány derű pihen,

mint reggeli fény a fehér kövön,

amelyet árnyék már elkerül,

és megtartja világát.

A galamb közelsége

vele együtt a bizonyosság,

a tisztaság létezik,

a láthatón túl derengve, finoman jelenlévőn.

www.muzsakkonyvtara.hu

A hó tudja a nevem

Egyedül áll a hófödte ágon,

mint elfelejtett imádság az Ég peremén.

Alatta a táj fehérbe simul,

csendje puha, akár az emlékezés.

Hópelyhek érkeznek hangtalan,

szelíd köröket fonva köré.

A tisztaság fényként árad bennem,

lassan belém költözik.

A fehérség védőréteggé válik,

betakar múltat, rezdülést, sebet.

A várakozás lassú szívverés,

hol bennem dobban,

hol a tél szívében.

Feloldozás lebeg a levegőben,

mint hópehely, mely megpihen.

És egyszer csak

a hó tudja a nevem.

Név nélkül, súly nélkül, zajtalanul.

Az élet a tollak alatt pihen,

melegen, törékenyen,

s tovább fénylik bennem

a tiszta tér csendjén át.

www.muzsakkonyvtara.hu

Pici ág... /lélekvers/

Ott szállt a galamb –

hol az ég is halkabban lélegzik,

sziromzenét ringatott a fény,

az idő megállt,

csak egy pillanatig.

Szárnya alatt az arany reggel

rezgő fátyolként nyúlt a világra,

ágat hozott – picit, élőt,

mint aki a jelenben emlékezik

a jövőre.

Nem sietett.

Mert ő már tudta:

a béke nem kíván tapsot.

Csak jelen van,

mint virág a fán,

vagy egy kéz,

ami megfog egy másikat.

Én néztem.

És nem kérdeztem többé.

Csak hagytam,

hogy a harmónia átjárjon,

s a jelenlét öröme

szétáradjon bennem,

mint napfény a nyíló levélen.

Májusi reggel

Nem sietek,

csak nézem, mit mond a fény,

mit suttog a levegő,

mit rejt a kávé íze.

A reggel nem kér semmit —

csak hogy legyek benne

egészen.

Galamb turbékol,

madarak csicseregnek,

mind apró örömök az ég alatt.

A hűvös levegő áttetsző és tiszta,

mint egy frissen írt levél

a természet kezéből.

Kutyám mellettem ásít —

álmosan, hűségesen,

még ő is tudja,

ez a reggel szent.

A fű élénkzöld,

szinte beszél hozzám —

hogy ma is új,

varázslat érhet, s én

megengedem

hogy megtörténjen.