– Miért nem eszel meg engem? – kérdezte a kislány.
– Nem vagyok éhes. Csak fáradt – felelte a krokodil.
– Mitől?
– A sok harctól. A félelemtől, amit az emberek hagynak maguk után. Már a víz sem tiszta.
– A béke nem csak szó – mondta a kislány halkan –, hanem érintés.
Tenyerét a krokodil fejére tette. A félelem lassan eltűnt, mint a köd.
Aznap éjjel együtt aludtak a tóparton, a csillagok alatt, hangtalan nyugalomban.
Reggelre a kislány eltűnt. Csak egy apró, halványlila virág maradt.
A helyiek suttogták: tündér volt. Mások szerint a béke gyermeke.
Egy biztos: virág minden tavasszal kivirágzik – nemcsak a tóparton, hanem a krokodil szívében
