Az üzlet remekül ment. Egészen addig a bizonyos keddig.
Aznap egy elegáns, lila kalapos hölgy lépett be hozzá.
– Jó napot! Csütörtököt szeretnék vásárolni.
– Melyiket, asszonyom?
– A következőt.
Baltazár megvakarta a fejét.
– Attól tartok, az még nem érkezett meg.
– Nem baj. Előre fizetek.
A hölgy letett az asztalra három aranygombot, egy gyöngyöt és egy olyan nevetést, amelytől a befőttesüvegek táncolni kezdtek.
Baltazár gondolkodás nélkül elfogadta az ajánlatot. Elővett egy apró, ezüstszínű ollót, kivágta a következő csütörtököt a naptárból, gondosan összehajtogatta, és átnyújtotta a hölgynek.
Másnap még minden rendben volt. A szerda pontosan úgy telt, ahogy egy tisztességes szerdának illik. Csütörtök reggel azonban nem érkezett meg. Az ébresztőórák pénteket mutattak, a naptárakból hiányzott egy nap, és az emberek teljesen összezavarodtak.
A pékek nem tudták, melyik kenyeret süssék meg. A tanárok hiába keresték a csütörtöki órarendet. Egy idős úr pedig kétségbeesetten reklamált, mert negyven éve minden csütörtökön bablevest evett.
– Ez felháborító! – kiabálta. – A bablevesemnek joga van a csütörtökhöz!
Baltazár belátta, hogy hibázott. Felkereste hát az Időügyi Minisztériumot.
Az ügyintéző egy apró termetű, szemüveges manó volt, akinek a bajusza két különböző irányba mutatta az időt.
– Eladta a csütörtököt? – kérdezte döbbenten.
– Véletlenül.
– Egy egész napot?!
– Nem tudtam, hogy ennyire hiányozni fog.
A manó elővett egy hatalmas könyvet, és lapozgatni kezdte.
– Hát, kérem, ez súlyos szabálysértés. Egy napot csak akkor lehet eladni, ha előtte minden ember beleegyezett.
– És ezt miért nem akadályozták meg?
– Mert mi csak utólag ellenőrzünk.
– Akkor mire való a minisztérium?
A manó sértődötten becsukta a könyvet.
– Kérem, ne keverjük össze az ügyintézést a problémamegoldással!
Baltazár úgy döntött, ezt a kérdést inkább nem feszegeti tovább.
– És most mit tegyek?
– Keresse meg a vevőt, és szerezze vissza a csütörtököt! Lehetőleg még ma, mert holnap már szombat lesz, és hétvégén nem dolgozunk.
Baltazár három teljes órán át kutatott, mire megtalálta a lila kalapos hölgyet. Egy cukrászdában ült, és elégedetten kanalazott egy óriási adag csokoládékrémet.
– Asszonyom! Vissza kell adnia a csütörtököt!
– Szó sem lehet róla.
– De miért kellett magának?
A hölgy letette a kanalát.
– Mert csütörtökönként mindig dolgoznom kellett. Most végre van egy csütörtököm, amely kizárólag az enyém.
– De asszonyom, maga nemcsak a saját csütörtökét vásárolta meg! Hanem mindenki másét is!
A hölgy meglepetten nézett rá.
– Valóban? Én azt hittem, mindenki megtartja a magáét.
– Sajnos nem. Egyetlen csütörtökünk van, és azt most mind magánál keressük.
– Ó, egek! – sóhajtott a hölgy. – Pedig én csak egy kis nyugalmat szerettem volna.
– És mit csinálna vele?
– Semmit.
– Semmit?
– Pontosan. Reggel nem kelnék fel korán. Délben nem sietnék. Délután nem teljesítenék semmit. Este pedig nem bánnám, hogy semmit sem csináltam.
Baltazár hosszasan nézte.
– Ezért vett egy egész napot?
– Igen. Tudja, kedves uram, az emberek mindent meg akarnak tölteni valamivel. Még a pihenésüket is feladatnak tekintik. Én egyszerűen szerettem volna egy napot, amelynek semmi célja.
Baltazár elmosolyodott.
– És ha visszaadná a csütörtököt, cserébe adnék valamit, ami sokkal értékesebb.
– Ugyan mit?
– Engedélyt arra, hogy bármikor semmit se csináljon.
A hölgy felnevetett.
– Ahhoz engedély kell?
– Nem. De úgy látom, ezt még senki sem mondta magának.
A hölgy sokáig hallgatott. Aztán elővette a retiküljéből a csütörtököt. Egészen apróra volt összehajtogatva, mint egy selyemzsebkendő.
– Tessék. Vigye.
Baltazár óvatosan kisimította, és visszaillesztette a naptárba.
Abban a pillanatban a világ összes órája egyszerre tüsszentett. A naptárak helyreálltak, a pékek megnyugodtak, és a péntekből ismét csütörtök lett. Az emberek ugyan kissé bosszankodtak, hogy újra át kell élniük a munkanapot, de az idős úr végre megkapta a bablevesét.
Baltazár visszatért az üzletébe, és az ajtóra új táblát akasztott:
„Elveszett pillanatokat vásárolok. De a csütörtök nem eladó!”
Másnap reggel különös csomagot talált az asztalán. A lila kalapos hölgy küldte.
Egyetlen apró doboz volt benne, ezzel a felirattal:
„Egy óra, amelyben semmi sem történik.”
Baltazár kíváncsian kinyitotta.
A doboz üres volt.
Várt.
Tíz perc múlva is üres volt. Fél óra múlva sem történt semmi.
Baltazár életében először nem próbált ezen változtatni. Leült, kényelmesen hátradőlt, és elégedetten felsóhajtott.
Ekkor a dobozból megszólalt egy vékony hang:
– Na, végre! Már azt hittem, sosem jössz rá!
Baltazár úgy megijedt, hogy leesett a székről.
A doboz pedig elégedetten hozzátette:
– Egyébként péntek van. Dolgozhatnál is!
És ezzel hivatalosan is véget ért a világ első olyan semmittevése, amelybe még a semmi is belebeszélt.




