Futottunk porban, szállt velünk a nyár,
elfáradt testünk új erőre várt.
Leültünk a lépcsőre, egyszerűen, lazán,
hagymás zsíros kenyér várt minket a tálcán.
Kortyoltunk vizet a kerti csap alól,
szomjunkat oltva, kipirult arcunkkal, mosolyogva.
Nevettünk, játszottunk, míg eljött az este,
fáradtan jött álom a szemünkre.
Íz maradt bennem, örök gyermeki,
mely múltból fakad, s nem tud elmúlni.
Ha felidézem, szívem újra gyerekként él,
a kenyér, a zsír, a hagyma illata
ma már nem olyan, mint tízéves koromban.
