Két ember áll a csend peremén,
gyufaszál-testük feszülve vár,
remeg a tér középen,
mint lángfonál két szív között jár.
A láng véget ír – vagy kezdetet?
Parázs rezdül a mozdulat alatt,
a pillanat izzani tanul,
a fény árnya falakra tapad,
mint hamuíz a torok mélyén.
Füst még alszik az érintésben,
a tér halk ígéretté hajol,
két sors áll egy lélegzésben,
mielőtt a tűz fellobban.
