Az már matt

A sakktábla előtt állok.

Fekete és fehér mezők

váltják egymást –

ahogy a nap és az árnyék az életben.

A figurák hallgatnak,

mégis tudnak mindent.

A gyalog türelemre int,

a király felelősségre,

a vezér bátorságra tanít.

Itt minden lépés súlyt kap.

A kéz megáll egy pillanatra,

mert az út előre halad,

és minden döntés

alakot ölt a táblán.

A sakk figyelni tanít.

Arra, hogy az erő

csendben rendeződik.

Arra, hogy az idő

társul mellénk.

A tábla mentor.

Szavak nélkül vezet.

Aki tanul,

önmagához közelebb lép.

Amikor a figura elindul,

az ember is mozdul vele,

belül.

Az már matt.

https://muzsakkonyvtara.hu/vers/3566-az-mar-matt-aurora-amelia-joplin

Lábnyom vagyok...

Lépteim mögött fény marad, csendben izzó, halk nyomat. Szó előtt is, szó után jelenlétem útmutatás. Ahol járok, ott derül, a sötét félrehúzódik belül. Hangom nélkül is adok, magam vagyok a mondatok. Versben, prózában, egy tekintet tartásában, amit mondok, amit élek, őszintén osztom a térben. Lábnyom vagyok fényben írva, jelenlétté formált remény. S remélem, nyomot hagyok – valakiben tovább ragyogok.

https://muzsakkonyvtara.hu/vers/3893-labnyom-vagyok-aurora-amelia-joplin

Újév fehérben

Új év első napján havazik,

számomra ez jel –

a hó mindig közel áll hozzám.

Ma így válaszolt a világ,

lelassul minden, csend terül szét,

a fehér tisztaságot hordoz,

szelíd megérkezést.

Kívánom...

Kívánom,

hogy az új év rád kacsintson,

és titkos ajtót nyisson!

Ami eddig várakozott,

örömmel betoppanjon.

Karácsonyi érintés

Szent este fénye rám hajolt,

életem legszebb csöndje szólt,

egy év terhe bennem élt,

míg csillaggá vált a nehézség.

Kívül, belül próbák sora,

csalódás tanított új szóra,

kevés nap volt csak tiszta, szép,

mégis megtartott mindig a fény.

A semmiből formát hívtam elő,

teremtéssé lett minden erő,

önmagam született meg ott,

ahol a hit hanggá változott.

Fáradságos munka fénye él,

érték lett abból, ami enyém,

a karácsony tündére megérintett –

S szívemben a szeretet újjászületett.

A hang, ami kísér

Hallok egy dalt,

lágyan viszi a szél,

miközben

a csillagok néznek reám.

A Hold mellém szegődik,

csendben őrzi az utam.

Pont most, pont jókor

szárnyra kel egy dallam,

fényként ér a lelkemhez.

Egy angyal talán –

ki tudja?

A zene körém fonódik,

láthatatlan aranyszálakkal,

lágyan, kellemesen.

A hang azt súgja:

haladj tovább.

Nem vagy egyedül.

A lépteid

hazatalálnak.

Koccintás

Durran a dugó – pezsgő van,

pohár nevet, az éj suhan.

Buborék fut, szívem vár,

élni jó – az idő kiált.

Arany íz az ajkamon,

perc ragyog a poháron.

Holnap hív, mégis marad,

bennem cseng a pillanat.

Nevetés szökik magasra,

éj hajol a hajnalra.

Szilveszter mond igent rám,

és rám nevet az élet már.

www.muzsakkonyvtara.hu