Kimondatlan szavak

Az asszony minden hajnalban elindult az erdőbe. Hajlott hátán ott volt a rőzseköteg, karjai vékonyak, de mozdulatai megszokottak voltak, mintha ez a teher tartaná egyben. Nem szólt senkihez, csak lépkedett némán.

A faluban sokan találgatták már: miért gyűjt még mindig rőzsét? A férje meghalt, a fia pedig messzi országba ment.

Egy nap egy idegen vándor szólította meg az út szélén:

– Mondja, miért cipeli maga ezt a sok rőzsét?

Az asszony ránézett, szemében valami fáradt bölcsesség ült.

– Minden ág, amit hazaviszek, egy szó, amit sosem mondtam ki.

A vándor értetlenül állt, de az asszony már továbbindult.

Este, amikor senki sem látta, a kunyhója mögé ment, ahol évtizedek óta rakosgatta a száraz rőzséket. Leült, mint mindig, és kihúzott egy-egy rőzseágat, elnevezve őket, majd elkezdte mondani:

– Bocsáss meg! – Vártalak. – Ne menj el. – Szerettelek.

Az ágakból csendesen rakott tüzet. Nem a ház melegéért, hanem azért, hogy elégesse mindazt, amit kimondani nem volt bátorsága.

Az utolsó estén a szomszédok füstöt láttak szállni, magasabbat, mint máskor. De mire odaértek, a kunyhó már üres volt.

Csak egy kupac hamu maradt a helyén, benne egyetlen kőre vésett szó:

Megbocsátottam.

És senki nem értette, hová tűnt az asszony – mintha vele együtt minden el nem mondott szó is elszállt volna.

Önmagad oltalma

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Olyan vagy, mint hajnal előtt a csend,

mikor még minden mozdulatlan,

de a levegőben már ott remeg a fény –

a születő világ oltalma.

Nem harsány, nem kérkedő,

csak finoman tart, mint ahogy a fák gyökere

tartja a földet, hogy ne omoljon le –

te így őrzöl másokat és önmagadat.

Szavaidban puha fák laknak,

minden mondatod lombot hajt,

árnyékot ad a fáradt lelkeknek,

s benned a csend nem üres,

hanem megtartó kar.

Tudod, mikor kell hallgatni,

mikor engedni, hogy csak légy –

mert benned a szeretet nem kérdez,

csak van, mint a csillagos éj.

Te önmagad oltalma vagy,

és aki megpihen nálad, érzi:

nem kell félni,

mert a szíved olyan otthon,

ahol soha nem kell másnak lenned, csak önmagadnak.

Valahol

(A képet mesterséges intelligencia készítette.)

Talán végre elérkezett az álom,

a vágy, mi csendben lappangott szívemben.

Valahol egy csoda születik halkan,

s a szívem arra vár, hogy valaki szeressen.

A legnagyobb vágy, mi bennem él,

hogy nem vagyok többé egyedül,

és valaki lát, érzékeny a létemre,

s azt mondja, szeret, hogy ő itt van nekem.

A csendben, mikor minden elcsitul,

érzem, hogy nem is vagyok egyedül,

hisz egy pillanatra végre megérzem,

hogy valahol él az igaz szerelem.

Érzem, létezik valahol, valahol ő,

aki látja mindazt, mi láthatatlan.

Annak látható, kinek szíve tiszta,

s ő valóban látja azt, aki vagyok: törékeny és tiszta.

Álmodó

Lelked fénye ragyogva szól,

Belső békéd, mint egy toll.

Nyugodtan pihenj, álmodj szépen,

Szeretet ölel, mindig ébren.

Lelked fénye, tiszta, szép,

Álmok szállnak, halk és mély.

Nyugtató csendben pihenj hát,

Szeretet ölel, álmodban át.

Lélek Dala Videó Horváth Ákos előadásában

Örömmel és szeretettel osztom meg veletek Lélek Dala című versemet, melyet Horváth Ákos színművész csodálatos előadásában hallhattok, lélekből-lélekhez.

Odadó anyai kéz

Honnan az erő? Senki sem tudja.

Ha fáradt Ő akkor is mosolyog,

nem látod rajta soha,

Ha kell, kezét

meghosszabbítja,

átöleli távolból is, gyermekét ha hívja.

Ad és ad, csendben, szelíden támogat,

Nem kér, nem vár, csak szívéből árad

minden tovább.

Mert ő az, kinek ereje soha nem apad,

Szíve szeretetből van, mely egy csoda.

Szívből jövő szeretet termelődik benne,

Újra és újra, mint napsugár reggelre.

Odaadásból fakad, végtelen forrás,

gyermeke öröme számára a legnagyobb

boldogság.

Földanya

Márta egy reggelen egy elbűvölő helyen találja magát, ahol a fák magasra nyúlnak, és a tó vize szelíden tükrözi a kék égboltot. A hely neve: Hallstatt, egy kis falu Ausztriában, a hegyek lábánál, mely a természet szépségét és erejét egyaránt őrzi.

Márta leült a tóparton, és hosszan nézte a víz szelíd hullámzását. Ekkor egy halk, mély hang szólalt meg belülről, mintha a Föld maga beszélne hozzá.

– Üdvözöllek, kedves Márta. Nem véletlen, hogy ide vezérelted lépteidet. Hallstatt a világ egy eldugott szeglete, ahol minden lélek megpihenhet. – mondta Földanya.

– De csodálatos itt minden… A fák, a víz, az egész táj. Miért olyan tökéletes itt minden? – kérdezte Márta.

– Mert én vagyok minden egyes levél, minden egyes fuvallat, minden egyes csepp víz. A Föld a legnagyobb kincs, amit valaha is birtokoltok. Az emberek elfeledték, hogy az én karjaim között élnek. De itt, ezen a helyen, ahol a hegyek megölelik a tavat, még hallani a szavaimat. A négy elem – a Föld, a Víz, a Tűz és a Levegő – mind együtt dolgoznak a harmóniában. Minden egyes élőlény a részem – válaszolta Földanya.

– De hogyan tudjátok mindezt fenntartani? Hogyan működik ez a csoda? – kérdezte ismét Márta.

– A négy elem egyensúlyban tartja a világot. A Föld adja a támaszt, a víz frissít, a tűz melegít, a levegő pedig éltet. Mindegyik más-más szerepet játszik, de együtt teszik lehetővé az életet. Amikor valami zűrös történik, például a víz elapad, vagy a tűz elvadul, akkor az egyensúly megbomlik. Az emberek gyakran megfeledkeznek erről az egyensúlyról – adta meg az újabb választ Földanya.

– Miért hallom mindazt, amit mondasz nekem? – kérdezte újból Márta.

– Mert a szíved tiszta, Márta. Látod a világ csodáit, és figyelsz rájuk. Nem mindenki képes erre. Te pedig most, hogy eljöttél ide, itt hagyhatod, hogy a természet magához öleljen, hogy megtaláld a harmóniát magadban is – válaszolta Földanya.

– De mit tehetek én, hogy segítsek?

– Az első lépés mindig a figyelem. Ha figyelsz, megérted a világot. Aztán, ha érzed a kapcsolatot, amit velem, a Földdel ápolsz, akkor tisztelettel bánsz vele. Az emberek, akik tisztelik a Földet, visszakapják a csodát. A fák, a vizek, az erdők mind hálásak lesznek, ha törődsz velük – magyarázta Földanya.

– Tehát nem csak élni kell, hanem tisztelni és szeretni is?

– Pontosan. A tisztelet mindenben ott van. A Föld a kincs, de ti magatok is azok vagytok. Ne feledjétek, hogy a természet az, ami mindannyiotokat táplálja – fejezte be Földanya.

– Köszönöm szépen, Földanya. – köszönte meg Márta.

– Szívesen. – válaszolta Földanya.

Márta elmerengett a szavakon, a csendben, csak a tó halk hullámzása volt hallható. Oly sok mindent megértett. A tisztelet és szeretet a természet iránt élete mindennapjai részévé váltak.