Tavasz lép halk dobbanással,
rügy fakad már az ágakon,
sugarával érinti a tájat,
s ébreszti a természet álmát.
Nyár zenél a Nap arany húrján,
meleg idő ring, a délután csúcsán,
szél se moccan – mégis minden árad,
izzik a fényben a nyári határ.
Ősz kopog már rézszín ütemével,
levél hullik búcsúzó zenével,
léptei közt csend ül, mély és tiszta,
minden elmúlás egy új ígéretet hoz vissza.
Tél puha csendje szétterül,
a táj hófátyolba szenderül,
föld alatt a tavasz szíve dobban,
s új élet ébred láthatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése