Csendben haladsz egy puha, fényből szőtt térben. A világ körülötted lassan elhalkul, és végül csak egy finom, meleg jelenlét marad veled. A levegő lágyan simul a bőrödhöz, körülötted apró, aranyló fények lebegnek, olyan közel, mintha vigyázó szeretettel kísérnék minden mozdulatodat. Ahogy egyre beljebb érsz ebbe a különös, szelíd világba, a talaj könnyűvé válik a lábad alatt. Lépteid fokozatosan feloldódnak, mígnem egyszer csak már nem érinted a földet, csupán halkan, súlytalanul lebegsz a csend ölén.
Egy halk mozdulattal ringó függőágy fogad magába, puha ölelésével megtart, és tested lassan átengedi magát ennek a mély, lassú ringásnak. Még mindig ott fekszel benne, miközben a mozdulat egyenletesen tovább hordoz. Aztán elérkezik egy alig érzékelhető pillanat, amikor már érzed, hogy elszakadsz a földtől, és egy láthatatlan, puha erő egyre feljebb emel. A függőágy finoman elemelkedik, olyan lassan és olyan lágyan, hogy szinte észrevétlen marad az átmenet. Fölfelé emel, egyre feljebb, mégis minden körülötted változatlanul meleg és selymes marad.
Egy puha, áttetsző térbe emelkedsz, ahol alattad a világ végképp elhalkul, fölötted pedig egy tágas, halványan derengő ég nyílik meg. Ez az ég mély, bársonyos kék, és belsejében fényes szirmok lebegnek lassú, méltóságteljes mozdulatokkal. Egyre közelebb sodródnak hozzád, mígnem egy-egy szirom egészen finoman megérint. Melegük és puhaságuk olyan szelíd, hogy abban a pillanatban valami régi feszültség oldódni kezd benned. Egy régóta hordozott súly csendben lehull rólad, és helyét egy könnyebb, tisztább állapot tölti be.
A ringás eközben átalakul. Már nem csupán előre és hátra vezet, hanem minden irányból tart és körülölel. Teljes biztonságban vagy. Tested egyre könnyebbé válik, gondolataid pedig már csak távoli, halk árnyékként lebegnek körülötted. Ekkor lassan egy hatalmas, nyíló virág bontakozik ki alattad. Szirmain puha fény dereng, és a függőágy szinte hangtalanul ereszkedik rá. Most már ez a virág tart meg, lágyan, melegen, ringatva.
A szirmok lassan záródnak körülötted, éppen annyira, hogy óvó ölelésükkel körbefonjanak. Egy halk, mély állapot áramlik szét benned. Légzésed lassúvá, méllyé és egyenletessé válik, a szíved ritmusa elsimul, megpihen. Ebben a meleg, puha térben egyszer csak egy kép bontakozik ki előtted: egy tiszta, napfényes reggel. Egy olyan reggel, amelyben semmi sem sürget, amelyben csak jelen vagy, könnyedén. A tested pihent, a lelked csendes, és valahol mélyen egy finom mosoly születik benned, minden különösebb ok nélkül, egyszerűen csak azért, mert jó ott lenni.
Ez a kép, ez az érzés lassan kitölti az egész teret. Ez a Te álmod. Egy hely, ahol minden könnyűvé válik, ahol minden teher elcsendesül, és ahol egyszerűen csak létezel, békében. Ahogy ez az álom egyre mélyebbre hív, fokozatosan eggyé válsz vele. Már nem figyeled kívülről, hanem teljesen benne vagy, és végül mélyen, egyenletesen elalszol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése