Semmi és senki

Üres vagyok,

mint kiszáradt kút,

amelynek mélyén

már visszhang sem felel.

Senki van bennem.

Nincs neve,

nincs arca,

nincs családja,

nincs senkije.

Nincs célja,

nincs hajtóereje,

nincs út előtte.

Csak a test maradt.

A test felkel,

viszi tovább a napot:

mos, takarít, boltba indul,

főz, és elvégzi mindazt,

amit még el kell végeznie.

De belül

nem mozdul senki.

A szív üres.

Kiáltás nélkül,

kérés nélkül,

várakozás nélkül.

Csak áll bennem,

mint elhagyott ház,

nyitott ajtókkal,

néma szobákkal.

Minden eltűnt.

A fájdalom is

lassan porrá szárad,

a szeretet

köddé vékonyul.

Az elme nézi,

de nem érti,

hová lett a hit,

amely eddig vitt.

Hová lett a kéz,

amely annyit adott,

hová lett a hang,

amely szavakat gyújtott

mások sötét napjaiba.

Semmi és senki.

Ennyi maradt ma:

egy működő test,

egy kiürült szív,

egy névtelen belső tér.

Ahol már

senki lakik,

és senki sem

kérdez vissza.

Lassan köddé válik

minden bennem.

A név,

a hit,

a szeretet,

és a nő,

aki valaha voltam.