Az élet örök tanítói

Ti vagytok, kik láttátok a hajnalokat,

s most szelíd alkonyfényben pihentek,

szemetekben múlt századok ragyognak,

ráncokban annyi út, annyi emlékezet.

Kezetekben ott a múlt nyoma,

a munka, a gondoskodás, a hit,

a lassuló lépések csendes csodája

minden pillanatot méltósággal ölel át.

Ti vagytok a gyökér, melyből erő fakad,

a fa, mely lombot hajtott nemzedékeknek,

s ahogy az idő hajolt fölétek halkan,

úgy hajlok meg én is tisztelettel előttetek.

Mert idősnek lenni: kincs és áldás,

szívben hordozott szeretet és béke,

minden szavatok élő tanítás,

mely bennem örökké tovább él.

A csók

– Mit rejtegetsz ott, a köpenyed alatt? – kérdezte halkan Liora.

– Egy pergament. Különleges – felelte Armand, s kezében remegett a sárgult lap. – Száz éve írták, mégis mintha nekünk szólna. Figyeld, mi van rajta.

Liora közelebb hajolt, ujjai összeértek a férfiéval. A sorok rejtélyes szavakat formáltak:

„A csók pecsételi meg a sorsot.”

– Butaság – suttogta Liora, mégis szíve hevesen vert, érezte, hogy igazak a sorok.

Armand tekintete mély volt, mint az éj, s lassan elmosolyodott. Ajkai remegtek, ahogy közeledett Liorához.

A pergamen megzizzent, amikor összeért az ajkuk, s a betűk fényleni kezdtek, szivárványszín ragyogással, mintha maga az idő hajolt volna föléjük, áldását adva szerelmükre.

Az Új Kenyér Ünnepe

Augusztus 20-án a Föld szívdobbanása érkezik hozzánk,

a kalászok aranyából csendesen kenyér születik.

Minden szeletben ott rejlik a Nap melege, az eső lágy simogatása,

a Föld illata és az ember két keze munkája.

Ez a kenyér nem csupán étel – az élet maga,

mely emlékeztet: van miért hálát adni, van kivel megosztani,

van otthon, ahová letesszük az asztalra.

Az Új Kenyér ünnepén a közösség szíve együtt dobban,

egy falatból mindenki részesül, mert a kenyér az egység,

a szeretet és a mindennapjaink legmélyebb Áldása.

Áldás az ifjú párra

A fény ma rátok hajol az égből,

mint áldott csönd egy templomi zenéből.

Szívetek összefonódik, mint két kéz,

mely hűséget ígér – szelíden és mélyen.

Ma még csak léptek az úton,

de lábnyomaitok már egy irányba futnak.

A szeretet – ha gondosan ápoljátok –

örök kertté virágzik, s benne csoda lakik.

Legyen otthonotok fészek és menedék,

nevetés és csend, öröm és reménység.

Legyen minden nap új választás a jóra,

és a szemetekben tükröződjön a fény pillanata.

Kívánom nektek, hogy ha jön a vihar,

legyetek egymásnak a csend és a part.

Hordozzatok együtt terhet és álmot,

mint Ég a Földet – hűséggel, szelíden, átkarolva egymást.

És amikor majd sok-sok év után

megálltok kéz a kézben újra a hajnalnál –

a szívetek súgjon csendesen egy dalt:

„Ez az út örök volt. És mindig veled akartam.”

Új esztendő, új lélegzet

( A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem. )

Január elseje, az új esztendő első lélegzete,

a reggel friss, mint a harmatcsepp,

az égbolton a tegnap fénye még dereng,

de már tisztul – remény költözik helyébe.

Csend ül a világ peremén,

az ünnep lüktetése már távol.

Most minden lassú, méltóságteljes,

mint egy frissen bontott napló lapjai.

Új kezdet, tiszta ígéretek,

szavak és tettek még érintetlenek.

Körülöttünk az év tágra nyitott ablak –

bármerre lépj, bármit, de alkoss!

Hidd el, az évben rejlik az ígéret,

hogy lehet több, mint puszta napok sora.

Ne félj írni a történetet!

Merj színt vinni, merj nagyot álmodni!

Hozzon a napokba nevetést,

a szívekbe békét, szeretetet,

csillogást a szemekbe,

és áldást minden embernek!

Január elseje – új év első napja,

itt állsz a küszöbén.

Hát lépj be bátran, szelíd mosollyal,

és legyen ez az év csupa fény!

A költői szív

A költő szívből, mélyen érez,

Mindenben a legmélyebbre mélyed,

Így születnek meg a szép versek,

Mik tintával a papíron felélednek.

Mélységes és magasságos érzelmek,

Amiket a költő átél s érez,

Annyira érzékeny, mely néha áldás,

Van, hogy átok, ebből születnek a költői álmok.

Az írás az élete, ami egyben végzete,

A gyönyörű versek, melyek csak

Jönnek és a lélekből születnek,

Talán valaki szívében újjászületnek.