A régi dallam Robert Miles Children című dalának magyar feldolgozása, saját dalszöveggel

 

Nézem az elsuhanó fényt,

mögöttem maradt sok-sok év.

Kicsi voltam, nem értettem,

miért lett minden semmivé.

Ná… ná… ná, né…

Ná… ná… ná, né…

Nem kérdeztem, hová megyek,

csak éreztem, hogy elveszek.

Azt hittem, majd visszamegyek,

ott lesz minden, kit szeretek.

Valami belül összetört,

a régi dallam visszajött.

Ná… ná… ná, né…

Ná… ná… ná, né…

Néha még látom önmagam,

ahogy ott ülök egymagam.

Kicsi voltam, nem volt szavam,

csak bennem szólt ez a dallam.

Ma már értem, mit nem tudtam,

mért nem szóltam, csak hallgattam.

Azt hittem, majd visszamegyek,

ott lesz minden, kit szeretek.

Valami belül összetört,

a régi dallam visszajött.

Ná… ná… ná, né…

Ná… ná… ná, né…

A szív éneke

A boldog szív olyan, mint egy belső hangszer.

Sokáig mások szólaltatták meg. Egy érintés, egy emlék, egy régi hang, egy idegen ritmus is képes volt rezdülést kelteni benne. A szív engedte, mert érző, nyitott, és minden finom mozdulatra válaszol, amely eléri a mélyét.

Aztán eljön egy tiszta pillanat, amikor a lélek közelebb hajol a szívhez. Ott már kevés a szó.

Valami belül felismeri önmagát. A szív felismeri azt a dallamot, amely mindig az övé volt.

Ez az önmagunkba való visszaérkezés finom pillanata. Az Én Vagyok jelenléte átjárja a testet, a lélegzetet, a mellkast. A régi ritmusok lassan hátrébb húzódnak, a szív pedig a saját rendjében kezd dobogni. Saját lénye érinti belülről.

Metaforikusan olyan ez, mint amikor egy hangszer hosszú idő után először kerül ahhoz, aki igazán ismeri. Ugyanazok a húrok, ugyanaz a fa, ugyanaz a mélység, mégis más lesz a hang. Igazabb. Melegebb. Teljesebb. Mert a dal végre abból születik, akihez tartozik.

Benne van az öröm, amely szabadon árad. Benne van a lélegzet, amely tágasabbá válik. Benne van a test finom tudása, amikor érzi: ez most valódi. Saját belső áramlás.

A lélek ilyenkor visszaveszi a szív ritmusát. Úgy, ahogy a fény reggel átér a függönyön. Úgy, ahogy a test megérzi a nap melegét. Úgy, ahogy a mellkasban egyszer csak megszólal valami tiszta, eredeti, ismerős.

A szív énekel, amikor felismeri önmagát. A boldogság ilyenkor belső állapot. Egy mély igen az életre. Egy finom, tiszta rezdülés, amelyben az ember érzi: a szívem él, a lelkem jelen van, a dalom az enyém.

A saját dal mindig az övé volt.

Most már ő szólaltatja meg.