Ha nem értékelnek anyaként, csak elvárnak.
Ha nem látnak, csupán követelnek,
fogalmuk sincs, mit cselekszenek.
Csendben hallgatod őket,
nyújtott kezed, szíved-lelked.
Nem vársz semmit, csak hogy szeressenek,
hogy néha egy jó szót ejtsenek.
Cserébe a szavaikkal marnak,
te pedig csak hallgatsz.
Elfordulsz, és potyog a könnyed…
Elfutnál, mert az lenne a legkönnyebb.
De anyai szíved megbocsát.
Látod, a bölcsesség tőlük messze áll.
Talán majd, ha nem leszel,
ölelnének, soha el nem engednének.
Majd akkor lehet feleszmélnek,
hogy anyai szereteted nélkül milyen nehéz az élet.
De már késő lesz, hisz az élet rövid,
a test elporlik,
az anyai ölelés többé nem létezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése