A Nap színe halványul,
aranyhíd húzódik az Ég és a Föld között.
Sétálok,
melege lágyan ölel,
mint emlékek selymes szárnyai,
simogat – bársonyos, kellemes.
Eszembe jut:
gyermekként ősszel sétáltam,
a Föld illata és az avar suttogása
mesélte az erdő rejtett kincseit.
Gondtalan, őszinte, tiszta voltam –
a fák lombjai, mint régi barátok,
mosolyogtak rám a szél táncában.
Faleveleket gyűjtöttem,
könyvekben préseltem –
mindegyik apró csoda volt,
illatuk a Föld és a fák emlékeinek hordozója.
Boldog voltam, ha egy gyönyörűt találtam,
mint aki a Földtől ajándékot kapott,
és a szívem fénylő csillaggá változott.
Ennyi is elég volt –
egy falevél,
hogy öröm legyen bennem.
Jó érzés felidézni a gyermeki létet,
mely ártatlan, őszinte,
mint az erdő rejtett kincsei,
mint a természet ölelő karjai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése