A kalap peremén délután pihen a fény –
mint el nem küldött levelek súlya.
Az utca lélegzik, lassan,
kávé és idő oldódik benne.
Fejem fölött galambszárny-árnyék,
szívemben egy ismerős hang íve.
A kalap csendben megtart –
hogy az Ég közelebb hajoljon.
Érkezik az érintésed,
meleg és türelmes.
Ahogy hozzám hajolsz,
a világ körénk simul.
