Reggel még bennem zúg
a világ súlya,
idegen hangok ülnek a bőrön,
mint por az úton.
Aztán megérkezem.
Fák között oldódik a testem,
a tó tükrében lassabban mozdul az idő,
és a hegy semmit sem kér tőlem.
Itt senki vagyok – mégis minden.
A hegycsúcson nincs diadal,
csak megérkezés.
Időtlen melegség indul bennem,
ahogy a Föld a talpamhoz simul.
Ez a földszagú, szélízű, élő csúcs.
Itt a tér kitágul, a jelen elcsendesül, és én végre békében vagyok.
