A nap vidáman sütött a kis erdei tisztásra, ahol a fűszálak között apró bogarak hadakoztak egy fél meggymag fölött. A közeli tócsában békák ugrándoztak, és egy apró, élénkzöld kis fickó – Ugri – éppen felfedezőútra indult.
– Ma valami izgalmasat fogok látni, érzem a zsigereimben! – kiáltotta Ugri vidáman, és egy hatalmas ugrással elhagyta a tócsát.
Néhány ugrással odébb azonban váratlanul megtorpant. Egy nagy kő tetején egy furcsa lény kuporgott, zöldesen csillogó pikkelyekkel és… valami nagyon nem stimmelt vele.
– Te meg mi vagy? És hol a farkad?! – kérdezte Ugri meglepetten.
A gyík, akit Siki névre kereszteltek, egy mély, világfájdalmas sóhajt eresztett meg.
– Katasztrófa történt – mondta sötéten. – Egy madár rám támadt, én meg megijedtem, és PÁFF, letört a farkam!
– Letört?! Mint amikor a bot kettéreped?
– Pontosan! – bólintott Siki. – Ott hagytam neki hadonászni a földön, és amíg a madár azon csodálkozott, hogy mi történik, én eliszkoltam.
Ugri összeráncolta a homlokát.
– Várjunk csak… szóval te konkrétan… ledobtad a farkadat, mint egy régi kabátot?!
– Hát, igen… így működik.
Ugri lassan elvigyorodott.
– Ez zseniális! Te vagy a világ legmenőbb varázslója! Egy trükkös gyík! Egy farokelhagyó művész!
Siki először meglepődött, majd elnevette magát. – Hát, így is lehet nézni.
– Képzeld el, ha én is le tudnám dobni a lábam, amikor egy gólya üldöz! Csak otthagynám neki, és elugrálnék!
– De akkor hogyan ugrálnál tovább?
– Hm, igaz… talán nem is olyan jó ötlet. De neked szuper képességed van!
– Köszönöm, Ugri. Most már nem is érzem olyan rosszul magam a farokvesztés miatt.
A két új barát együtt nevetett, és Ugri így szólt:
– Tudod mit? Legközelebb, ha letörik a farkad, csinálunk belőle ugrálóbotot!
És ezen olyan jót kacagtak, hogy még a falevelek is belerezdültek.
