Szerelmes falevél hangos vers

 

Horváth Ákos színművész előadásában .

 Köszönöm szépen ezt a csodálatos előadást.

Szerelemes falevél 

Lágy kenyér és hús hangos vers

Horváth Ákos színművész előadásában.

Köszönöm szépen ezt a csodálatos előadást.

Lágy kenyér és hús

Te vagy az erő, a karcos igaz,

a sziklák közt zengő visszhang.

Én vagyok a tiszta, lágy fonal,

a hajnal, mely szelíden andalog.

Te hordozod bennem a vágy tüzét,

én benned az otthon melegét.

Mint kenyér és hús – külön szavak,

mégis egyetlen asztal az élet.

Te vagy a súly, a biztos talaj,

én vagyok a fényed halk fuvallat.

S így állunk: két világ, két kar,

mégis egy szív, mely önmagát vallja.

Lágy kenyér és hús – együtt vagyunk,

külön, s mégis egy: örök tanúság.

Lágy kenyér és hús – egymás szívében,

ahol te én vagyok, s én te benned élek.

Szent pillanat

Üzenek az érzésekkel,

finom energiákkal,

minden gondolatom hozzád száll,

mint lágy szellő az éjszaka fái között.

Érezlek, ha rád gondolok,

szívem halk dallama hozzád szól.

Vajon keresel-e,

vagy csak én álmodom a köztünk lévő csendet?

Minden szó nélküli pillanatban

üzenetek hullanak a szívünkbe.

Beszélgetésünk, még ha csak gondolatban,

hidat épít két lélek között.

Álmodom-e lélekemelő érzést,

mely melegíti szívem minden rezdülését?

Nem számít, hisz boldog vagyok,

akkor is, ha csak álmodom e szent pillanatot.

16 év csodája

Apró csodát láttam, mikor először megpillantottalak,

tudtam, hogy az Istentől ajándékba kaptalak.

Óvtalak minden percben, szívem ölelésében,

szeretetem ragyogott utadon, a fényességben.

16 lettél, szinte már felnőttél,

álmaid kapuján bátran átléptél.

Legyél mindig önmagad, szabad és tiszta,

szíved dalát hallja meg a világ, hiszen olyan tiszta.

És bár az idő visz majd új utak felé,

szívem fénye mindig elkísér,

Amit beléd írt a szeretet szava,

végig életed része marad.

Ki vagyok Én? /Vallomás /

Hogy ki vagyok én?

Az, amivé a pillanat formál,

aminek éppen lennem kell.

Anya, ápoló, költőnő, feleség, kertész,

lélekgyógyító, takarítónő, szakács…

és még megannyi arc a létem kaleidoszkópjában.

Egy biztos: minden cselekedetem szeretettel szőtt szál,

mely lágyan öleli az embereket,

mint a napfény a hajnal harmatcseppjeit.

Néha elfáradok,

de az írás a gyógyszerem.

Adok, mert így vagyok teremtve,

a szívem hangja irányít,

mint a folyó, amely kitartóan keresi az utat a tenger felé.

Néha elvonulok, hogy a lelkem kertjét ápoljam,

simogassam a fényét,

öleljem a belső nyugalmamat,

hadd növekedjenek a virágok ott,

ahol csak a szeretet élhet.

Nem mindenki érti meg az életem –

de ez már nem számít.

Nem várok el semmit: aki szeret, marad;

aki nem, elmegy.

Ez az élet rendje: nem lehet mindenki az életem része.

Változom, ahogy az emberek is változnak,

és megtanultam, hogy a szelek, amelyek visznek,

néha elhordják, ami már nem szolgálja a lelket.

Egyet tudok, s ki is mondom:

A szeretet a fény,

mely mindenki szívében ott él,

mint a csillagok, melyek őrzik az eget,

és ragyognak akkor is, amikor senki sem látja.

Fény szavakban

Életem az írás –

mint szomjas földnek az éltető víz,

szavaim gyökérként kapaszkodnak,

s lombként nyúlnak a fény felé.

Ha írok, szárnyam nő,

csodás világokat járok,

hol a csend is dalol,

és a fény szavakban ölt testet.

Minden betűmben ott vagyok,

szívem dobbanása rejlik bennük,

s mikor papírra hullnak,

tiszta forrásként fakadnak a sorok.

Kis csillagokat hagyok az éjszakában,

apró fényeket a verseim ölén –

hadd vezessenek másokat is,

hadd legyenek híd a szívek között.

Írásom az öröklét lehelete,

szelíd vallomás és lángoló igazság,

s míg szavaim utat találnak,

én magam is hazatalálok bennük.