Utolsó darab

Megszülettem, igyekeztem,

kisangyalból ember lettem.

Ide is, oda is illeszkedtem,

szeretettel tettem.

Próbálkoztam, alázkodtam,

önmagamat félretettem,

elvárások sorfalában

mindig más ruhájában jártam.

Ezernyi pofon jött sorban,

kemény jelek, lassú tanítás,

s végül belül halt meg minden más.

A hiány maradt, hasadás.

Tanultam, figyeltem,

a Föld alól is visszajöttem.

Hitem vitt át a mélyen.

Nem hitt bennem senki,

a kéz máshonnan nyúlt felém.

Onnan, ahol a szeretet beszél.

Angyal? Isten?

Vagy a bennem élő hit?

Ők raktak össze lassan.

Az utolsó darabot is megtaláltam,

bátran a helyére illesztem,

életem most végre egyben,

az utolsó darab a kezemben.

www.muzsakkonyvtara.hu

Igen / Nem

Ma az igen túl közel jött,

a nem pedig túl gyors volt.

Mindkettő igaznak tűnt,

egyik sem akart vigasztalni.

Álltam közöttük,

mint aki tudja,

hogy a válasz súlya

néha nagyobb, mint a kérdés.

Az igen bennem mozdult.

A nem kívül maradt.

S a kettő között

lassan tér keletkezett.

Ott, a térben

nem kellett bizonyítani.

Csak lélegezni.

Szavak nélkül

megmaradni.

Illatod

Pulóvered a széken. Megérintettem,

és az ismerős, mély illat hirtelen közelebb volt,

mint bármelyik emlék.

Belefúrtam az arcom az anyagba.

Egy darab belőled velem marad.

A szoba hallgatott.

A tested már távol,

de a mozdulat él tovább:

ahogy egy estén magadhoz húztál.

Az illat kísér.

Te mentél tovább.

A szerelem mégis bennem él,

mint egy fénykép –

az illat lassan átköltözik belém,

rajtam él tovább.

Rosszul tanult ima

Az álszent beszél,

de a tekintete elfordul.

Nem mer belenézni

a tiszta szempárba.

Hangja lágy,

mint a templomi csend.

Szavai fényesek,

mögöttük rothadás dolgozik.

A lénye ragad, mint a szurok –

aki közel lép,

magával viszi a nyomát.

Kedvességet mutat,

mint rosszul tanult imát.

Szava simul,

szándéka tapad.

Lelke nyálkás,

mint a kígyó bőre,

hideg, mégis élő.

Nem támad hirtelen –

lassan csúszik az áldozatba,

és az idegen gondolat

saját gondolatává válik.

Így veszi át a helyet.

Csendben.

Lépésről lépésre.

Mire észrevennéd,

már benned beszél.

www.muzsakkonyvtara.hu

Itt senki nem vagyok…

Reggel még bennem zúg

a világ súlya,

idegen hangok ülnek a bőrön,

mint por az úton.

Aztán megérkezem.

Fák között oldódik a testem,

a tó tükrében lassabban mozdul az idő,

és a hegy semmit sem kér tőlem.

Itt senki vagyok – mégis minden.

A hegycsúcson nincs diadal,

csak megérkezés.

Időtlen melegség indul bennem,

ahogy a Föld a talpamhoz simul.

Ez a földszagú, szélízű, élő csúcs.

Itt a tér kitágul, a jelen elcsendesül, és én végre békében vagyok.

Ismersz

A levegő közöttünk rezeg.

A vállad majdnem érinti az enyémet.

Ez a majdnem tart meg.

Ha hozzám érsz,

a kezem helyett

azt érinted, ami mögötte él.

A szemedben ott vagyok.

Igazinak.

Fülembe suttogod a nevem,

lágy búgó hangon.

A lélek előbb mozdul,

mint a test.

Félek kicsit.

Aki ilyen közel van,

az már ismer.

A szerelem itt

az, hogy érezlek.

És egy cseppből

eggyé válunk.

www.muzsakkonyvtara.hu

Gyertyalény

Lassan adok.

A láng melegében.

Ujjaimból meleg csorog a világra,

minden érintés áldás.

Visszaolvadok az időbe,

ahol a pillanat már imádság.

Cseppjeim a földre hullanak,

s mindegyikben ott marad a szív.

– Addig élek, míg világíthatok,

szelíd olvadásban –

Fénylik bennem az út imája,

melyet felismertem.

A test fogy,

a lélek ragyog.

Adtam szívvel,

fényből formált kézzel.

Boldogan olvadok el,

mert minden cseppem tudja:

az volt az egyetlen út,

amit Isten kijelölt nekem.

www.muzsakkonyvtara.hu