Ananász eső

Az ég egyszer csak furcsán morogni kezdett. A felhők összesúgtak, majd elkezdett esni. Ez az eső egészen különös volt. Nem víz esett az égből, hanem ananászok!

A faluban mindenki kirohant az utcára. Pista bácsi egy nagy kosárral futott, Marika néni pedig kiabálta:

– Fogjátok meg, mielőtt elgurul!

Egy kisfiú nevetve felnézett az égre. – Ez aztán az igazi eső!

Az ananászok puhán puffantak a fűben, a tyúkok értetlenül nézték a sárga záport.

A végén a falu akkora gyümölcssalátát készített, hogy három napig mindenki csak ananászt evett.

Azóta, ha felhők gyűlnek, mindenki reménykedve néz az égre.

Hátha újra ananász eső hullik a földre

A félénk hóvirág

Volt egyszer, réges-régen, egy aprócska hóvirágmag, amely mélyen a föld puha takarója alatt aludt. Télen a föld fölött hó csillogott, a fák csendesen álltak, és minden olyan nyugodt volt. A természet pihent egy kicsit.

A kis mag egy napon mocorogni kezdett.

– Valami történik odafent… – suttogta álmosan.

A föld fölött közben a nap egyre melegebben sütött. Egy vékony napsugár óvatosan átbújt a fák között, és megérintette a földet.

– Ébredj, kis hóvirág – mondta halkan. – Itt a tavasz.

A kis hóvirág azonban még bizonytalan volt.

– Mi van, ha még alszik a tavasz, és én túl korán bújok ki? – kérdezte félénken.

Ekkor egy puha tavaszi szellő suhant végig a réten.

– Gyere csak – suttogta a szellő. – A nap melegen süt rád, a föld pedig vigyáz rád.

A kis mag gondolkodott egy kicsit. Aztán óvatosan megmozdult. Egy apró gyökér lenyúlt a földbe, egy vékony hajtás pedig felfelé indult.

Lassan… nagyon lassan… áttörte a föld puha rétegét.

És egyszer csak kibújt a földből.

A nap ragyogott az égen, a fák ágán madarak csicseregtek, és a hó alól már zöld fű kandikált ki.

– Milyen szép itt! – suttogta a kis hóvirág.

Ekkor egy piros pöttyös katicabogár landolt a levele mellett.

– Szia! Te vagy az első hóvirág a réten – mondta vidáman.

A kis hóvirág meglepődött.

– Az első?

– Igen – bólintott a katica. – Amikor te kibújsz, mindenki tudja: megérkezett a tavasz.

A kis hóvirág ekkor már egyáltalán nem félt. Fehér szirmai halkan kinyíltak a napsütésben, és a rét örömmel nézett rá.

Így lett a félénk kis magból a tavasz első hóvirága.

És attól a naptól kezdve minden évben ő bújt ki először, hogy elmondja:

– Itt a tavasz!

www.muzsakonyvtara.hu

Halk üzenet

Lassan kitárom az ablakot,

párkányomon egy kismadár figyel.

Közelebb jön, s érzem, vele

egy halk üzenet jön.

Nem rebben el, még közelebb húzódik,

csendben egymásra figyelünk.

Köztünk a reggel puha fénye jár,

a kismadár és én egy pillanatra eggyé válunk.

www.muzsakonyvtara.hu

Csak ennyi történt

Nyugalom ül a vállamon,

mint alkony a dombok fölött.

Egyedül vagyok – mégis együtt

az erdő neszével,

a föld halk szívverésével.

Távol mindenkitől,

ahol a zaj elcsitul végre,

és az idő puha mozdulattal

simítja ki a lelket.

Itt a csend nem üres,

hanem telt, mint egy érett gyümölcs a fényben.

Molly léptei a fűben

apró dobbanások.

Szeme tiszta forrás,

melyből hűség fakad.

Ő és a természet csak adnak –

mint a nap, amely nem kér vissza semmit.

Élek így, csendbe hajolva.

Szeretek. Mélyen, igazán.

Csak most már magam felé is

fordul a szívem sugara.

Nem fennhangon, nem büszkén –

egyszerűen, tisztán.

Sokan jártak át rajtam,

mint szél a nyitott kapun.

Vittek belőlem fényt,

és én adtam, mert ez volt a dolgom.

Tapsra nem vártam,

egy halk „köszönöm” is csillag lett volna az estben.

Tettem, amit a szív diktált,

szívből, szeretetből,

mint fa, mely árnyat ad

annak is, ki köveket dob rá.

Most elvonulok kicsit.

Nem harag ez –

csak partot érő folyó,

mely végre önmagát is mossa.

Most már én is számítok.

Csak ennyi történt.

www.muzsakonyvtara.hu

Pamcsi család – Omi nagymama és Otó nagypapa látogatóban

 Egy szép, napsütéses napon három kis Pamcsi játszott a virágos réten.

Mó, Miri és Milu vidáman gurultak.

Egyszer csak két Pamcsi gurult feléjük a réten.

– Nézzétek! – kiáltotta Miri.

– Omi nagymama!

– Otó nagypapa!

Omi nagymama bundája puha és bolyhos volt.

A fején gyönyörű, sárga virágokból font kalap volt.

Otó nagypapa makk sapkát viselt.

– Gyertek ide, kis gombócaim! – hívta őket mosolyogva Omi nagymama.

A kis Pamcsik boldogan odagurultak hozzájuk, és megölelték őket.

A pamacsuk rózsaszínű lett az örömtől.

Omi nagymama és Otó nagypapa pamacsa is rózsaszínű lett.

Omi nagymama egy kis kosarat hozott.

– Nézzétek, mit hoztunk nektek! – mondta.

A kosárban szivárványbogyó sütemény volt.

A kis Pamcsik beleharaptak.

– Hú, de finom! – mondta Mó.

– Hú, de finom! – mondta Miri.

– Imádom Omi nagymama sütijét! – mondta Milu.

De már csak egy süti maradt.

– Az enyém! – mondta Mó.

– Én kérem! – mondta Miri.

– Nekem is kell! – mondta Milu.

A kis Pamcsik összevesztek az utolsó sütin.

A pamacsuk zöld lett.

Otó nagypapa rájuk nézett, és kedvesen így szólt:

– A süti akkor a legédesebb, ha megosztjuk egymással.

A kis Pamcsik egymásra néztek.

Mosolyogni kezdtek.

Kibékültek, és a pamacsuk újra sárga lett.

A sütit háromfelé törték.

Mindhárman kaptak egy darabot.

Este Omi nagymama álomdalt dúdolt a három kis Pamcsinak.

www.muzsakkonyvtara.hu

Pamcsi család – Mó nagy dudorja

A Pamcsik a szélfűházban éltek a virágos réten.

Sütött a nap, a madarak énekeltek, és a szellő finoman ringatta a virágos rétet.

A kis Pamcsik a réten játszottak.

Mó nagyon eleven kis Pamcsi volt.

Nagyon szeretett gurulni.

– Nézzetek csak! – nevetett Mó.

– Gurulok! Gurulok!

És gurult.

Gurult a réten.

Gyorsan gurult.

Nagyon gyorsan gurult.

Miri nézte.

– Jaj, de gyorsan gurulsz!

Milu is nézte.

– Vigyázz, Mó!

– Vigyázz!

Mó még gyorsabban gurult.

Gurult…

gurult…

gurult…

A réten egy kidőlt fa feküdt.

De már késő volt.

BUMM!

Mó nekigurult a fának.

– Jaj! – mondta Mó.

Mó megfogta a homlokát.

Egy könnycsepp gurult le az arcán.

Nagy dudor nőtt a homlokán.

A pamacsa piros lett.

Miri és Milu gyorsan odagurultak hozzá.

– Jól vagy, Mó? – kérdezték aggódva.

Mó megsimogatta a homlokát.

– Túl gyorsan gurultam – mondta Mó.

– Csak gurultam, gurultam.

A három kis Pamcsi hazagurult a szélfűházhoz.

Lumi mama aggódva nézett rájuk.

– Jaj, Mó! Mi történt?

– Nekigurultam egy fának – mondta Mó.

Lumi mama puha gyógyfüves borogatást készített.

Mó lefeküdt a kis ágyába.

Puha virágszirom párnájára hajtotta a fejét.

Lumi mama óvatosan rátette a borogatást.

– Jaj, Mó, nagyot gurultál – mondta halkan.

Mó a mama szemébe nézett.

– Fájt egy kicsit – mondta.

Lumi mama megsimogatta a fejét.

– Itt vagyok veled – mondta gyengéden.

– Mindjárt jobb lesz.

Mó odabújt Lumi mamához.

Lumi mama átölelte.

– Nagyon szeretlek, Mó – súgta.

Mó mosolygott.

– Én is szeretlek, mama.

A pamacsa lassan újra sárga lett.

Mó lehunyta a szemét.

A hold fénye bevilágított az ablakon.

A szélfűház lágyan ringatózott a virágos réten.

www.muzsakkonyvtara.hu

Pamcsi család – Lumó papa messzire gurult

Este lett.

A csillagok már ragyogtak az égen.

A Pamcsik a szélfűházban éltek a virágos réten.

A házban egy kerek kis asztal állt.

Körülötte apró székek sorakoztak.

A virágkelyhekben harmatcseppek csillogtak.

A szélfűház lágyan ringatózott a réten.

A kis Pamcsik Lumó papa köré gurultak.

– Papa, mesélj! – mondta Mó.

– Mesélj! – mondta Miri.

– Mesélj, papa! – mondta Milu.

Izgatottan várták a mesét.

Csillagszemeikkel nagyon figyeltek.

Pamacsaik rózsaszínűek lettek az örömtől.

Lumó papa mosolyogva nézett rájuk.

– Elmesélem, amikor először gurultam – mondta.

– Amikor a Pamcsik gurulnak, behúzzák a kis kezüket.

Behúzzák a kis lábukat.

Olyankor olyanok lesznek, mint egy puha labda.

– Én is így gurultam először – mondta Lumó papa.

Behúztam a kezemet.

Behúztam a lábamat.

És gurultam.

Gurultam.

Gurultam.

Gurultam a réten.

Gurultam a fűben.

Egyre gyorsabban gurultam.

Egyszer csak a nagy fűben kötöttem ki.

Kicsi voltam.

Megijedtem.

Egyedül maradtam.

Féltem.

És sírni kezdtem.

Aztán meghallottam egy ismerős hangot.

– Lumó! Hol vagy, kicsim?

Nagypapa keresett engem a nagy fűben.

Megtalált, és szorosan megölelt.

– Ne félj – mondta.

Lumó papa lágyan folytatta:

– Akkor tanultam meg, hogy sokat kell gyakorolni a gurulást.

A kis Pamcsik nagy csillagszemekkel hallgatták.

Milu közelebb gurult.

– Papa, már olyan gyorsan tudsz gurulni. Én is meg tudom tanulni?

Lumó papa mosolygott.

– Persze – mondta. – Minden Pamcsi megtanul gurulni.

A kis Pamcsik boldogan odagurultak hozzá.

A szélfűház pedig csendesen ringatózott a virágos réten.

www.muzsakkonyvtara.hu