A szív dala

Zongorán szól a szív dala,

Lágy muzsika varázslata,

Világ nyílik, hangok élnek,

A zene hív, újra élek.

Hangjegyekből épül álmom,

Valóságból elvarázsol,

Zene érint, mint lágy selyem,

Átkarolja fáradt lelkem.

Mint folyó ringat, úgy árad,

Csillaggyöngyök fénye vár ma.

Minden hangban otthont érzek,

Átölel a tiszta lélek.

Ez a dallam fényt hoz nappal,

S éjjel álmot sző a hanggal.

Szívem mélyén mindig éltet,

E dallamban élnék végleg.

Adventi gyertyák üzenete

Első gyertya, a hitnek lángja,

halkan ég egy csendes hála.

Az ígéretet hozza elénk,

melyben Isten szól: mindig remélj!

Második gyertya, a remény fénye,

szívünk titkos, mély regénye.

Hogy minden sötét egyszer elmúlik,

és új hajnal bontja szívünk reményét.

Harmadik gyertya, az öröm szava,

rózsaszín lángja szív vigasza.

Karácsony közel, ujjongj, lélek,

örvendezz annak, mi elér téged!

Negyedik gyertya, a szeretet lángja,

szíveket fonja be imájába.

Ez hozza a békét, csendet, csodát,

s nyitja a Mennyek kapuját.

Mind a négy gyertya most együtt lobog,

hitet, reményt, örömöt ad, s ragyog.

Szeretet fénye a sötétet űzi,

világunk lelkét karácsonyra fűzi.

A tél érintése - hangos vers

 

Aurora Amelia Joplin - A tél érintése

Készítette: Szegvári Irodalmi Kör

Felolvasó: Újvári Ágnes

Karácsony fényszárnya

(A képet mesterséges intelligenciával készítettem.)

Karácsony este csillag születik,

hópehely álma földet érint.

Nincs szó, nincs zaj, csak a csend dala,

s a világ várja: hogy a szeretet fénye megszülessen végre.

A gyertyaláng, mi szívekben pislákol,

égig ér, s mindenkit átitat.

Nem pompázik, nem harsog, csendben ragyog,

csak megérint halkan, s reményt bont.

Az ajtók mögött történetek születnek,

egy mosolyban száz év emléke lebben.

Nem díszítik drága szalagok,

de a pillanat mégis arannyá forr.

Karácsony nem más, mint amikor a fényszárnya

szétnyílik, hogy átöleljen a mába.

Fent az égen ezüst nyomot hagy,

s lent a földön a szeretet szárnyra kap.

Ha ma este megállsz egy percre,

nézd meg, mit mond a szíved rejtve.

Az igazi ajándék nem kézzel készült,

hanem a szívből fakad, fényszárnya nő, és mindenkit betakar.

Karácsonyi angyalok

Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsi lány, Lilla, aki nagyon szerette a karácsonyt. Minden évben izgatottan várta, hogy eljöjjön a szeretet ünnepe. Idén azonban a karácsonyfa, amit édesanyjával együtt díszítettek, nem volt szép. A fán nem voltak csillogó díszek, és Lilla szomorúan nézte a kopár ágakat.

Este, amikor Lilla már álmosan feküdt az ágyában, valami csodálatos dolog történt. Egy varázslatos fény öntötte el a szobát, és három ragyogó angyal jelent meg előtte. Az angyalok mindegyike gyönyörű volt, de az egyik angyalnak valami hiányzott: nem volt egy szárnya. Lilla megdöbbenve kérdezte:

– Mi történt veled, kedves angyal?

Az angyal szomorúan válaszolt:

– Eltűnt a szárnyam, és így nem tudjuk beteljesíteni a karácsonyi küldetésünket.

Lilla nagyon elszomorodott, de határozottan azt mondta:

– Segítek megtalálni! Mindenáron segítek!

Az angyalok boldogan mosolyogtak, és elmondták, hogy a szárny a falu határában lévő erdőben van, egy gonosz szél elragadta. De Lillának nem kellett félnie, mert a szíve tele volt szeretettel és bátorsággal. Az angyalok azt mondták, hogy egy tiszta szívű gyermek képes lesz átvágni az erdő varázslatos akadályain, és megtalálni a szárnyat.

Lilla elindult az erdő felé, és hamarosan egy hideg folyóhoz ért. Mikor a vízhez lépett, egy kis madárka csipogott, és azt mondta:

– Kérlek, segíts! Megfagytam a hideg vízben!

Lilla nem habozott, levette a kabátját, és betakarta a madarat, hogy megvédje a hidegtől. A varázslatos tette következtében a víz azonnal átkelhetővé vált. Lilla boldogan lépett át rajta, és folytatta az útját.

A következő próbán egy hatalmas, sötét árnyék állta el az útját. Az árnyék szörnyűségesnek tűnt, de Lilla nem ijedt meg. Hangosan kiáltott:

– A szeretet legyőzi a félelmet!

Az árnyék eltűnt, és Lilla előre léphetett. Hamarosan rátalált a fénylő angyalszárnyra, és boldogan vette a kezébe.

Mikor visszatért az angyalokhoz, egy csodálatos dolog történt. A legidősebb angyal odament Lillához, és így szólt:

– Köszönjük, hogy megmentetted a karácsonyt! Most pedig egy ajándékkal szeretnénk meglepni téged.

Az angyalok kezüket a magasba emelték, és egy apró, arany harang jelent meg Lilla kezében. Az angyalok mosolyogva mondták:

– Ez a harang varázslatos. Ha megcsilingelteted, mi mindig ott leszünk, hogy segítsünk.

Lilla csodálkozva nézte a harangot, és mikor megszólaltatta, egy csodálatos dolog történt. A karácsonyfa hirtelen tündöklő fényben ragyogott, és a szobát betöltötte a szeretet varázsa. A fa tetején egy gyönyörű angyalfigura jelent meg, és Lilla édesanyja boldogan ölelte meg kislányát.

Lilla boldog volt, hogy a szeretet ereje valóban csodákra képes. Azóta, minden karácsonykor, amikor megszólaltatja a harangot, mindig eszébe jutott az a varázslatos éjszaka, és a karácsony igazi csodája.

Én kis falum

Itt születtem, hol a fű zöldje más,

az Alföld síkján, hol a levegő illata mindig hazavár,

itt nőttem fel, itt voltak boldog éveim,

szívemnek örök emlékek, melyet soha el nem felejtek.

A falum jó pár éve már város,

de bennem mindig falu marad,

fiatalok nincsenek, elmentek,

a faluban az élet már lassan csak emlék lesz.

Munka nincs, csak üres tekintetek,

az utcák csendjét csak a szél zavarja,

mindenki elfásult, elzárkózott,

a gyerekek is a négy falak között a virtuális világban lelnek boldogságot.

A mosoly eltűnt, az arcok búsak,

a boldogság elbújt, a szürkeség az úr.

Szomorú látni, mivé lett kis falum,

hol egykor a gyerekek hangja töltötte meg a falut.

Most csend van, mindent elnyel a szomorúság,

a falu alig él, szép jövőt nem ígér,

Körösladány, szeretett kis falum,

néma lett, ahol egykor vidáman és boldogan élhettünk.

Isten érintése

(A képet mesterséges intelligencia segítségével készítettem.)

A tél, mint egy titkos festőművész,

Fehérre festi a tájat, s csendet varázsol.

A fák, mint bóbiskoló szobrok,

Ágaik közt álmodnak a hópelyhek.

A fák gyökereik mélyén titkot rejtenek,

Csendes álmok közt fényben fürödnek.

Várják, hogy a tavasz újra hívja őket,

De most pihennek a hófehér időben.

A hópelyhek, mint angyalok érintései,

Leheletük a csendet táncoltatja.

Titkokat hozva, az égi mennyből,

Isten érintéseként lágyan leszállnak.

A szél, mint egy titkos dal,

A fáknak suttog, vén kérgeikben öreg történeteket keres.

Fehér füstként érinti meg az éjt,

Miközben a hó, mint halk mosoly,

Ölelgeti a földet szeretetben, csendben.

A fák mélyebb álmát a tél hívja életre,

Mikor a keze mindent elcsendesít.

A hideg nemcsak fagy, hanem melegség is,

Mely a természet mélyén álmodozva létezik.