Egy buboréknyi öröm

A buborékban mindig volt számomra valami több, mint játék. Ahogy felszáll, ahogy magán hordja a színek halk mozdulatát, ahogy egy rövid időre szinte kis csodává válik a levegőben, abban van valami ismerős. Olyasmi, mint az élet apró örömei. Egyszer csak megérkeznek hozzánk, váratlanul, és egy pillanatra minden szebb lesz tőlük. Egy mosoly, egy nevetés, egy könnyű perc, egy érzés. Talán éppen azért olyan szépek ezek a pillanatok, mert múlandók. Nem maradnak itt örökre, mégis adnak egy rövid ideig tartó örömet. A buborék ezért több, mint lebegő szín és játék. Emlékeztető arra, hogy az élet apró, rövid pillanatokból áll, és éppen ezekben mutatja meg a legszebb arcát.

Pamcsi család – Eső! Eső! Eső!

 

Egy meleg napon három kis Pamcsi gurult a virágos réten.                                   

Egyszer csak az ég sötétebb lett.

A nap elbújt.

Csepp… csepp…

Egy vízcsepp hullott Miri bundájára.

Aztán még egy.

Elkezdett esni az eső.

Mó, Miri és Milu megálltak.

Tátva maradt a szájuk.

Csurgott róluk az esővíz.

– Mi ez, mama? – kérdezte Miri.

– Ez az eső? – kérdezte Milu.

– Eső – mondta Lumi mama.

– Eső! – mondta Mó.

– Eső! – mondta Miri.

– Eső! – mondta Milu.

Aztán nevetni kezdtek.

Vidáman gurultak tovább, már csuromvizesen.

Nevettek, gurultak, pancsoltak.

Lumi mama és Lumó papa csendben figyelték őket.

A langyos nyári zápor lassan elállt.

A nap újra kisütött.

A kis Pamcsik megálltak.

– Nézzétek! – kiáltotta Milu.

A pamacsuk szivárványszínű lett.

Miri csodálkozott.

– Mi ez, mama?

– Ez milyen szín?

Lumi mama mosolygott.

– Az eső miatt – mondta halkan.

– Szivárványszínű.

A nap melegen sütött tovább.

A bundájuk gyorsan megszáradt.

A pamacsuk lassan újra rózsaszínű lett.

Vidáman gurultak tovább.

Elfáradtak.

Este lett.

A három fáradt kis Pamcsi Lumi mamához bújt.

Ő gyengéden átölelte őket, és halkan énekelni kezdte a Pamcsi altató dalt:

Tente baba, tente,

itt van már az este,

álomcsillag születik,

szeretetben ringat itt.

Mama súgja halkan,

csillag néz az égen,

puha párna, mama karja

vigyáz rád az éjben.

A kis Pamcsik egymáshoz bújtak.

Pislogtak egyet.

Pislogtak kettőt.

Csillagszemeik szépen lecsukódtak.

A szélfűház csendesen ringatózott a csillagok alatt.

www.muzsakkonyvtara.hu

Húsvéti rózsaillat (Locsoló vers.)

Húsvét reggel útra keltem,

hozzád, rózsám, idejöttem,

rózsaillat kis palackban –

szívemet is beleraktam.

Szabad-e locsolni?

A csodálatos víz

A víz először csak megérint. Halkan, szinte észrevétlenül – egy hűvös csepp a bőrön, egy fodrozódó felszín, amely visszatükrözi az eget. Aztán lassan beléd simul. A tenyeredben tartod, és mégis kifolyik az ujjaid közül, mintha emlékeztetne: semmit sem lehet birtokolni, csak megélni.

Ott van a reggeli mosdás csendjében, amikor felébreszti az arcod. Ott van egy nyári tó langyos ölelésében, amikor köréd zárul, és egyszerre könnyűvé válik minden. A tengerben már erővé válik – mély, lüktető, határtalan –, amely egyszerre ringat és tiszteletet kér.

A víz emlékeket őriz. Egy gyermekkori pocsolyát, amelybe gondtalanul léptél bele. Egy esőt, amely alatt nevettél. Egy könnycseppet, amely hangtalanul végiggördült az arcodon. Mind ugyanaz a víz – más formában, más történettel.

És mégis, minden cseppben ott van az élet. Nem kér, csak ad. Nem beszél, mégis mesél. Megtisztít, megnyugtat, elvisz és visszahoz. A víz nem csak körülöttünk van – bennünk is áramlik, mint egy láthatatlan folyó, amely összeköt minket a világgal.

www.muzsakkonyvtara.hu

A szó ünnepe A költészet világnapja alkalmából

Ma fényből szőtt sorok nyílnak bennem,

mint hajnal, mely csöndből felemel,

suttog a toll, s a lélek ír helyettem,

hol minden szó egy rejtett üzenet.

Ott ül velem József Attila csöndje mélyén,

mint padra hullt, megfáradt gondolat,

szívem peremén rezdül a törékeny fény,

s egy elhagyott vers bennem marad.

Lobban a sor, mint Ady Endre tüze bennem,

láz és ima egyszerre szól,

a vágyból épülő jelenben

minden kimondott szó egy oltárból.

És halk esőként hull Radnóti Miklós hangja,

mint levél, mely az időn áthalad,

fájdalom szirma ring a szél karjába,

s mégis széppé oldja a szavakat.

Messziről érkezik Rainer Maria Rilke mélye,

mint kút, melyben csillag alszik el,

csendbe hajló lélek tükröt kérve

önmagához végül visszafelé lel.

Ma ünnep van – de bennem él tovább,

időn túl íródó pillanat,

a költészet bennem nyitja önmagát,

mint örök, fénybe írt végtelen.

www.muzsakkonyvtara.hu

Tollas lelkiismeret

A falusi pap épp a templom előtt toporgott, és a kulcsát kereste. A papagáj a kapu fölött üldögélt, majd megszólalt:

– A kulcs a bal zsebedben van, te szétszórt szent!

A pap felkapta a fejét.

– Már megint beszélsz?

– Én mindig beszélek.

A pap benyúlt a zsebébe, és valóban ott lapult a kulcs.

– Te ezt honnan tudod?

– Onnan, hogy melletted élek. Valakinek észnél is kell lennie.

A pap elmosolyodott.

– És azt is tudod, hol van a türelmem?

– Hogyne. Tegnap letetted a persely mellé, és ott is felejtetted.

A pap felnevetett.

– Te papagáj helyett inkább a lelkiismeretem vagy.

– Talán igen. Csak tollasabb kiadásban.

www.muzsakkonyvtara.hu

Pamcsi család – Miri és a Csiga-biga

A virágos réten aranylón sütött a nap. A kis virágok illatoztak, és minden olyan csendes, kedves volt. Miri lassan gurult a fűben, és kíváncsian nézelődött.

Egyszer csak megállt.

A fű között valami apróságot pillantott meg.

– Mi ez? – kérdezte halkan.

Ott volt egy pici csiga.

Lassan… lassan… mászott.

Miri közelebb gurult hozzá. Csillagszemeivel figyelte, hogyan mászik a kis csiga a fűszálak között.

A csiga aztán egyszer csak megállt, és bebújt a házába.

Miri nagyot pislogott.

– Hova lett, mama?

– Hova lett?

– Hol van?

– Hol van?

Lumi mama is odagurult hozzá.

– Ott van – mondta kedvesen. – A házában.

Miri ránézett.

– Ott lakik?

– Ott bent?

– Ott bizony – mosolygott Lumi mama. – Ott lakik a kis csiga.

Miri csodálkozva nézte.

– Mikor jön ki?

– Kijön?

Lumi mama gyengéden megsimogatta.

– Kijön. A csigák szeretik, ha énekelnek nekik.

Miri szeme rögtön felragyogott.

– Mit énekelünk? – kérdezte Miri.

Lumi mama elmosolyodott.

– Egy dalt a csigának.

És halkan, nagyon szépen énekelni kezdte:

Csiga-biga, gyere ki,

Vár a nap is ideki

Csiga-biga, itt vagy már?

Pici szarvad dugd ki már.

Miri figyelte.

Aztán halkan ő is mondta:

Csiga-biga, gyere ki…

Egyszer csak…

egy pici szarvacska kibújt.

Aztán még egy.

Miri örömében felnevetett.

– Kibújt!

– Itt van!

A kis csiga lassan… lassan… újra előbújt a házából.

Halkan, szeretettel énekeltek. Ahogy szólt a dal, Lumi mama pamacsa lassan rózsaszínű lett. Miri pamacsa is rózsaszínűvé változott.

A kis csiga még mászott egy picit a fűben, aztán megállt a napfényben. Miri mosolyogva nézte, aztán Lumi mamával hazagurultak.

Este lett.

A Szélfűház csendesen ringatózott a lágy esti szélben.

www.muzsakkonyvtara.hu