Új erő

 „Amikor a tenger hullámai összeütköznek,

új erő szabadul fel,

és új hullámok keletkeznek –

ahogyan az életben is az ütközések formálnak.”

Negyedik advent

Az első gyertya fellobban –

hit,

belső tartás a csend szélén.

A második lángja továbbindít –

remény,

lépés a bizonytalanságon át.

A harmadik fénye megérkezik –

öröm,

szívben oldódó idő.

A negyedik gyertya körénk simul –

szeretet,

összetart, emlékezik, hazavezet.

Négy láng áll egy körben,

fenyőág őrzi a teret,

a fény már bennünk folytatódik,

és az ünnep

megszületik.

www.muzsakkonyvtara.hu

A repedés mentén

Embernek születtem,

tapasztalni jöttem.

Néha összecsapnak a hullámok,

mint előttem a tenger.

Belül háborgás, egy ki nem mondott kiáltás,

majd egy szünet –

egyetlen nagy lélegzet,

ahol minden átrendeződik,

és a repedés mentén fény szivárog.

Ha az út elhomályosul,

elengedem a szorítást,

figyelek,

mert a sors ilyenkor

más irányból szólít.

Itt minden idő földi idő,

a repedések tanítanak járni,

és ami egykor angyalinak tűnt,

lassan emberré válik bennem.

Itt belül lehetek angyal,

a világ hívása elér,

lépteim súlya földre húz,

és minden nap emlékeztet:

embernek születtem.

www.muzsakkonyvtara.hu

Hamu után

A hátam mögött

a főnix kibomlik

parázsból tanult emlékezés

Szárnya

felismerés

hogyan tart meg a tűz

Állok

a hamu már mögöttem

arany vonalaim

visszatalálnak a testembe

A láng

átírt

és átengedett

A főnix történik

én pedig hordozom

az újjászületés csendes súlyát

Most

a fény tudja

hol van a helye.

www.muzsakkonyvtara.hu

Téridő nélkül

Az álom akkor kezdődik,

amikor lehunyom a szemem,

amikor a világ elfelejt

megnevezni.

Ilyenkor eltűnik a nevem.

Marad egy test,

amelyben erdők lélegeznek,

tavak emlékeznek arra,

hogyan lehet mozdulatlanul élni.

Jelenlét áll bennem.

Egy irány,

amerre a gondolat

tovább oldódik.

Az idő szétterül,

mint egy vízfelület,

amely elnyel

és megtart.

Fák nőnek a mellkasomban.

Figyelnek.

Gyökereik a tegnap hiányába érnek.

Az álom történik.

A felébredés után

a tér kitágul,

és minden visszatalál

oda,

ahol különbség nélkül

egy volt a bent

és a kint.

www.muzsakkonyvtara.hu

A lap szélén

A történet a lap szélén született, ott, ahol a mondatok elvékonyodnak, és a papír elkezd kételkedni a saját anyagában. A könyv nyitva feküdt, nem olvasásra készen, inkább tartásban, mint ami pontosan tudja, hogy amit őriz, nem betű, hanem irány. A sínpár mindig is ott húzódott benne, láthatatlanul és megmásíthatatlanul, a vas tisztán és egyenesen futott végig a lapokon, olyan pontossággal, amely nem hajlik, nem keres kiskaput, nem alkuszik.

A vonat megjelent, jelenlétté sűrűsödött, mint egy felismerés, amely régóta létezett, csak most kapott végre helyet. A fák álltak, a hó hullott, a világ nem tett hozzá semmit, mert nem volt mit fokozni rajta. Ez nem hívás volt és nem búcsú, hanem állapot, annak felismerése, hogy a történet nem engedélyt kér, hanem helyet, és csendesen annyit mond: itt vagy.

A könyv lapjai megtanulták, hogyan lehet megtartani valamit birtoklás nélkül, egyensúlyba kerültek, és ami ott maradt utánuk, az nem hiány volt, hanem súly, rendezett, tiszta erő, amely nem lehúz, hanem a helyére tesz. A történet nem folytatódott, hanem létezni kezdett.

Ennek a létezésnek pontos következményei lettek, anélkül hogy bármi látványosan megváltozott volna. A mozdulatok célba értek, a mondatok rövidebbek lettek, a döntések megszülettek, és apró eltérések jelentek meg ott, ahol eddig minden elsimult. Valaki megállt egy ajtó előtt, kezében a kilinccsel, majd elengedte, és nem ment be soha többé. Valaki másik utcán ment haza, egy kéz félúton megállt, egy tekintet elfordult a megfelelő pillanatban, és ezek a pillanatok most nem vesztek el egymás után, hanem megálltak ott, ahol valóban történnek.

Az emberek éltek tovább ugyanazzal az arccal és ugyanazzal a hanggal, mégis könnyebb lett elengedni azt, ami nem igaz, és könnyebb lett ott maradni, ahol valóban jelen vannak. A könyv közben aránnyá vált, mértékké és viszonyítási ponttá, és aki egyszer meglátta, attól kezdve másképp mérte a súlyt, nem a dolgokét, hanem a pillanatokét, azt, hogy mit tart meg, mit enged továbbhaladni, és mit hagy eltűnni a zajban.

A történet ott dolgozott tovább, ahol addig minden elmosódott, és amikor valaki visszalapozott, akár csak gondolatban, nem új mondatokkal találkozott, hanem egy állapottal, olyannal, amely már eldőlt benne. Ezért nincs folytatás, ezért nincs megfejtés, mert a lényeg a helyén maradt, miközben minden továbbmozdult.

www.muzsakkonyvtara.hu

Nem marad velem

A szoba félhomályban lélegzik,

az ablaknál megáll a fény.

Bennem egy üres tér húzódik,

amit nem érint meg senki.

A csend nem békés –

üres szék az asztalnál,

ahol a szeretet kabátja

rég lecsúszott a vállról.

Hiány vagyok,

mint el nem küldött levél,

mint kulcs a zsebben,

ami nem talál zárat.

A szív kérdez,

de nem jön válasz,

a magány lassan tanít meg arra,

milyen hangja van az egyedüllétnek.

Mégis –

a sötét nem végállomás.

A fény nem kér, csak érkezik,

és egyszer majd rám talál.

Lesz kéz, amely ölel,

lesz hang, amely a nevemet

suttogja halkan,

és a magány helyett

a szerelem lesz velem.

www.muzsakkonyvtara.hu