Aurora Amelia Joplin

Mikor érkezik már?

Már érezni a levegőben.

A fény lassabban ér a földre,

mintha figyelne.

A hó még őrzi a telet,

fehér emlékezéssel takar.

A levegő már enged,

mélyén moccan a tavasz.

Cinkék ugrálnak a hófoltok között,

apró hangjaik

összefűzik a telet s a tavaszt.

Hívás és válasz,

rezdülő beszéd az ágakon.

A tél és a tavasz

egymás felé hajol.

Szavaik áttetszők,

mint a fény a dér alatt.

– Mikor érkezik már? –

kérdezik a cinkék.

A válasz lassan érkezik.

A Föld tudja.

A madarak érzik.

A változás érezhető.

Még láthatatlanul.

Elkezdődött.

Néha kell...

Rétegek mosolyognak egymásra –

málna piroslik krémfelhők között,

pisztácia zöldje halkan nevet,

csokoládé csorog, lassan, fényesen.

A tetején habcsók ring,

méz csillan rajta, mint nyári délután,

a napfény csókja.

Mikor beleharapok,

először öröm születik,

aztán roppanás, majd édes boldogság,

cukor és gyümölcs mosolyog rám.

Az íze meleg ölelés,

szívemen belül kis ünneplés,

boldogság a tányéron,

ez nekem egy vágyálom.

Öröm és kényeztetés.

Apró boldogság kockára vágva.

Néha kell –

a szívemet melegítse fel.

www.muzsakkonyvtara.hu

Új arc

Volt idő,

amikor tükörbe nézni

fájdalmasabb volt,

mint elfordulni.

Az arc idegen lett –

mintha túl sok mindent látott volna,

túl sok búcsút,

túl sok mélységet egymás után.

A mosoly megmaradt,

ám mögé költözött

valami kimondatlan.

A repedések lassan jelentek meg,

észrevétlenül.

Ott futnak végig

az emlékezés vonalai,

ahol egykor kérdések égtek,

de válasz sosem érkezett.

Mégis –

ez az arc megtanult szeretni igazán,

remegve is nyitva maradt.

A törések mentén

fény szivárgott be,

ahol fájdalom lakott,

most csönd ül a vonalakon.

Ez az arc már hordozza

mindazt, ami rajta áthaladt,

és ami közben megszületett.

Amikor ránézel,

talán a saját történeted néz vissza –

mert egyszer minden arc

átalakul attól,

hogy élni mer.

a múltból új arc érkezett.

www.muzsakkonyvtara.hu

Álom kéz

Éjfél után a fény lassan bekúszik,

ablakod peremén megáll,

az ágyadnál időzik.

A levegő körülötted illatos,

a csillagok közelebb hajolnak,

hogy hallják a szíved ritmusát.

Valaki benned felébred,

szárnyai áttetsző csillagporból születnek,

és amikor megmozdulsz,

minden egy árnyalattal világosabb lesz.

Álmodban fény kéz ér hozzád,

szavak helyett ragyogás marad,

mire reggel lesz,

a fény újraírja életed.

www.muzsakkonyvtara.hu

Lenyomat

Lenyomat vagyok – a papíron maradok mélyen.

Átfolynak

a szavak rajtam.

Egy kéz hajol fölém –

tintája hajnalporból van.

Az idő megáll a toll hegyén,

ott, ahol a gondolat még alakul.

A papír halk víztükör,

benne arcom helyett érzések rezzennek.

A betűk egymást keresik,

mint eltévedt madarak az esti fényben.

A szavak már tudják,

mielőtt megszületnének, mivé válnak.

Engedem –

hogy gyengéden átírjon,

a szó engem ír tovább.